Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szigetvár története

 

 

 

Sziget ostroma (1566)Az Almás-patak árterületének ez a része évezredek óta lakott, mindenkor fontos út haladt át a vizenyős területen, s vagy a patak szigetén, vagy a mocsaras övezet szélén telepedtek meg elődeink. A kutatók a keltákat leigázó rómaiak Limosa nevű települését sejtik a környéken. A honfoglalás korában Botond törzse élt errefelé. Egyes kutatók szerint a városias település kialakulása szerzetesrendi szervező tevékenységnek is köszönhető. A XV. századra már a középkori fogalmaknak megfelelő várossá alakult, melyet biztonságot nyújtó védőművekkel erősítettek meg, és vízzel öveztek. A település múltjának alakulása szorosan összefügg a vár történetével.

A mai vár területét, a várostól északra fekvő szigetet egy kisnemesi család birtokolhatta, amelynek első ismert tagját, Szigeti Anthimiust vélik a vár alapítójának. Egyik utóda a XV. század első harmadában háromemeletes téglatornyot építtetett, amely a lovagvár magjául szolgált. E torony alapját régészeti kutatás tárta fel a mai vár északnyugati bástyájában. A tornyot körös-körül megerősítették, kelet felé L alakban bővítve a területet. Ezt a várrészt a középső várat, csak palánkfal választotta el a hajdani lovagvártól (belső vár). 1473-ban a Gara család, majd az enyigi Török család birtokában volt a környék.

A mohácsi csata (1526) után mind a várat, mind a várost megerősítették. Elmés vízszabályozással a tóvá duzzasztott Almás-patakkal vették körül a szigeteket. Ekkoriban állta ki első ostromát Szigetvár. A kettőZrínyi Miklóss királyság idején Szapolyai János hadai török segítséggel támadtak rá, de Török Bálint vitézül védekezett. Később átpártolva János királyhoz 1541-ben esett török fogságba Buda ostromakor. Támasz nélkül álló özvegye átadta a várat Habsburg Ferdinándnak. Így lett Szigetvár királyi birtok. Az uralkodó felismerve a vár jelentőségét állandó őrséggel látta el. Nevezetes kapitányok védték az ismétlődő török ostrommal szemben; Kerecsényi László 1554-ben, Horváth Stancsics Márk 1556-ban verte vissza a támadó ellent. Az utóbbi mind a várat, mind a várost védő bástyákat korszerűekké építtette át olasz hadmérnökökkel, s az ő elgondolásai alapján épült a várostól délre fel az "újváros". Zrínyi Miklós, horvát bán és dunántúli főkapitány 1561-ben lett Szigetvár védelmének irányítója. A vár 1566-os elfoglalása után, a törökök építették fel a ma is látható formájában, eltakarítva a középkori, három részből álló erődítmény romjait. A város magyar lakosságát elhurcolták vagy elűzték, s török és bosnyák családok szolgálták ki a hamarosan 700 fő fölé emelkedő török várkatonaságot.

A török terjeszkedésével Szigetvárnak egyre nagyobb katonai és közigazgatási szerep jutott. A mai Baranya megye területén itt tartott legtovább a török uralom, s 1689 februárjában is csak a várvédők kiéheztetésével és szabad elvonulásuk árán foglalták el Vecchi ezredes csapatai.

Az elkövetkezendő években komoly erődítési munkálatok folytak, többek között az északi oldal kazamatáinak kiépítésével. A megváltozott haditechnika miatt a XVIII. század közepére Szigetvár elvesztette hadászati fontosságát. Mária Terézia eladta a várost, a lakosságot jobbágysorba juttatva. A vár is földesúri kézbe került, birtokosai között volt Szily Ádám, Tolnai Festetich Lajos, a Wenckheim és az Andrássy család.

A XIX. század végén a Pécs-Barcs vasútvonal megépítése után a város bekapcsolódhatott az ország vérkeringésébe. Megalakultak a nagyüzemei: 1881-ben a gőzmalom, 1884-ben a cipőgyár, 1937-ben a konzervgyár. Az évszázados fejlődésnek köszönhetően az egykori hősi helytállás 400. évfordulóján, 1966-ban Szigetvár megkapta a városi rangot.

 

 

 

 

Szigetvár fekvése

Szigetvár

A városmegközelíthető közúton, Pécs, illetve Barcs felől a 6. számú úton, Kaposvár irányából a 67-es úton, vonattal a Pécs-Nagykanizsa vonalon.

Somogy és Baranya megyék jó szomszédokként osztozkodnak a Dél-Dunántúl legmagasabb, a Hollófészek nevű dombháton 358 méteres magasságot is elérő, nagy kiterjedésű dombságán, a Zselicen. A terület északi kistája zömmel somogyi illetőségű, míg a legmagasabb "csúcsot" is magába foglaló Dél-Zselic döntően Baranyában fekszik.

A Zselic - mint tájegységi meghatározás - az elmúlt évtizedekben, még az itt élők tudatában is, csupán a Kaposvártól délre elterülő kistáj néhány települését (pl. Zselickisfalud, Zselickislak, Zselicszentpál) jelentette. A Zselic azonban ennél lényegesen nagyobb kiterjedésű, mert magában foglalja a Mecsek nyúlványait, dombjait a Baranya-csatorna és a Bükkösdi-víz völgyétől nyugatra. Északi határa: a kelet-nyugati fő vízelválasztó, a Kapos folyó; dél felől a Szentlőrinc-Szigetvár között húzódó lankák; nyugatról Patosfa, Bárdudvarnok községek határolják.

A táj alapzatát a mélyben a Nyugati-Mecsekből ismert ó- és középidőszaki kristályos, törmelékes üledékes és karbonátos kőzetek alkotják, ám a felszínen uralkodnak a Pannon tenger jóval fiatalabb homokos, agyagos üledékei, valamint a déli irányban kivastagodó jégkorszaki löszök.

A dombvidék 200-250 méteres átlag magasságú hátai közé 50-100 méter mély völgyek mélyültek. A völgyhálózat a fő szerkezeti vonalakat követve észak-déli futású. Ilyen irányultságúak a Fekete-víz vízgyűjtőterületébe tartozó Gyöngyös-patak forráságai, a Szigetvárnál a Zselicet elhagyó Almás-patak, valamint a táj keleti határán futó Bükkösdi-víz völgyei.

A Zselic területén egyaránt érvényesülnek a Dél-Dunántúl domináns klímahatásai. E klimatikus hatások eredményeként a magasabb, jó csapadékellátottságú részeken zárt bükkerdőket találunk, míg a déli lejtőkön a meleget kedvelő ezüsthársas, cseres tölgyesek díszlenek. A gazdálkodó ember és a természet hosszú és harmonikus együttélésének példái, a szintén délies oldalakon megfigyelhető, a legeltető állattartás következtében kialakult ligeterdők, az ún. "legelőerdők".

A baranyai tájak hagyományos kincse a termálvíz, a Dél-Zselicben is megtalálható. A szigetvári Várkert 3000 liter/perc hozamú, 62 Celsius-fokos, nátriumkloridos, hidrogénkarbonátos vize jelentős fluoridtartalommal is rendelkezik.

A Dél-Zselic jó termőképességű talajain kiterjedt mezőgazdasági művelés folyik (aránya a területből eléri a 45 százalékot). Az intenzív művelésből kimaradt részek bővelkednek természeti értékekben. Közülük kiemelendő az országos védelmet élvező Zselici Tájvédelmi Körzet Baranyára eső 1403 hektárja, amely a dombvidéki bükkösök egyik szép hazai példája.

Helyi védettséget 11 kisebb-nagyobb területfolt kapott a tájegységben. Közéjük dús vegetációjú erdőrészletek, ősi, magányos faegyedek, jellegzetesen "zselici" legelőerdő-részletek és a korábbi időszakok kertépítési kultúrájának emlékeit őrző kastélyparkok tartoznak. A szigetvári Várkert történelmi emlékhelyként szintén helyi védettséget élvez.